Please Wait . . .

Hivatalos: Lionel Messi a Barcelona játékosa marad
Dark Mode
Top Leagues
04-Sep-2020, 11:55 pm

Hivatalos: Lionel Messi a Barcelona játékosa marad


Messi döntött: marad Barcelonában

Lionel Messi a Goalnak adott exkluzív interjújában jelentette be, hogy marad a Barcelonában és esze ágában sincs szeretett klubjával perre menni. Elmondása szerint brutális időszakon van túl, amely a családját is mélyen érintette, ám végül úgy döntött, hogy a legjobb megoldás, ha a nevelőklubjánál marad.

"Amikor elmondtam a feleségemnek és a gyermekeimnek, hogy távozni szeretnék, brutális érzés volt. Az egész család sírva fakadt, egyikőjük sem akarta elhagyni a várost, a gyermekeim sem szerettek volna iskolát váltani. De egyszerűen úgy éreztem, hogy a római, a liverpooli illetve a lisszaboni BL kudarcokat követően, hogy távoznom kell. Biztos voltam benne, hogy távozhatok, hiszen korábban megállapodtunk az elnök úrral abban, hogy minden idény végén magam dönthetek arról, hogy maradok-e vagy sem. De a koronavírus mindent megváltoztatott, hiszen a szezon későn ért véget, nekem pedig június 10-ig kellett volna jeleznem a távozási szándékomat. Maradok, hiszen az elnök úr közölte, csak akkor távozhatok, ha egy klub kifizeti a 700 millió eurós kivásárlási áram, pedig lehetetlen" — mondta a katalánok géniusza a GOAL spanyol nyelvű kiadásának nyilatkozva.

Egyetlen esélye lett volna Messinek a távozásra, ha perre megy a klubbal, hogy ingyen engedjék el, ám ő ezt a lehetőséget kizárta.

"Soha sem perelném be a klubot, amely annyit adott nekem, amióta itt vagyok" — tette hozzá.

A hatszoros aranylabdás elmondta, hogy a legnehezebben azt élte meg, amikor a gyermekeivel közölte, hogy távozni akar a katalán fővárosból.

"Mateo a kisebbik fiam még nem igazán értette, hogy miről van szó, de Thiago sírva fakadt, amint megtudt az igazat. Sírva kérlelt, hogy ne menjünk el innen. Megértettem őt, hasonlót éltem át én is gyerekként."

Az argentin támadó még múlt héten fax által közölte a távozási szándákát a klubbal, egy szerződésében szereplő záradékra hivatkozva, amely lehetővé teszi számára, hogy minden szezon végén maga döntsön a jövőjéről és amennyiben távozni szeretne, ezt átigazolási díj nélkül megtehesse. A világjárvány azonban keresztülhúzta számításait, hiszen a szezont csak késve tudták befejezni, Messi szerződésében azonban június 10-i dátum szerepelt hátáridőként, ameddig közölhette volna távozási szándékát.

A 33 klasszisnak így nem maradt más választása, minthogy megkezdje a felkészülést csapatával az új szezonra.


Source : goal.com

Recommended News :

Betting

Kalvin Phillips Helder Costa Patrick Bamford Leeds 2020-21

Sheffield United vs Leeds United Bett...

Sheffield United will be determined to get off the mark when they welcome Lee...
Harry Kane Heung min Son Tottenham 2020-21

Tottenham Hotspur vs Newcastle United...

Tottenham will look for their fourth consecutive win in all competitions on S...
Foden Sterling Manchester City 2020

Manchester City vs Leicester City Bet...

Leicester City will be aiming to cause an upset when they travel to Etihad St...
Kai Havertz Chelsea 2020-21

West Bromwich Albion vs Chelsea Betti...

West Bromwich Albion will be hoping to get off the mark when they welcome Che...
Marcus Rashford Man Utd 2020-21

Brighton vs Manchester United Betting...

Manchester United aim to bounce back from the disappointment of defeat in the...

Transfer

Ruven Dias Benfica Manchester City

Manchester City complete £62m Dias ca...

Manchester City have signed centre-back Ruben Dias from Benfica in a transfer...
Joe Gomez Virgil Van Dijk Fabinho Liverpool 2020

No more signings: Centre-back concern...

Jurgen Klopp says Liverpool are unlikely to make any further signings before ...
Pierre-Emerick Aubameyang

Arsenal star Aubameyang confirms he t...

Pierre-Emerick Aubameyang has confirmed that Barcelona were among several clu...
Loris Karius Liverpool 2018-19

Liverpool misfit Karius to join Union...

Liverpool misfit Loris Karius will complete a season-long loan move to Union ...
Lionel Messi Bartomeu Koeman Barcelona GFX

Barcelona's 'brutal drama': What does...

FC Barcelona: More than just a club. More like a bad soap opera.So, what on E...
image-top-scroll
`

Today's notice